Eddig is futottam, mióta futni tudok. Csak valahogy amikor jött a hideg idő, abbahagytam. És vágyakozva néztem azokat, akik nem hagyták abba. Idén (illetve tavaly) kapóra jött a félmaraton, ami áprilisban lesz és amire készülve én is végigfuthatom a telet. Persze anélkül is lehetne, csak úgy... De nem biztos, hogy anélkül tényleg csinálnám. Úgyhogy futogattam bele az őszbe, majd a télbe, majd elkezdődött a hivatalos felkészülés. Ami kicsit más, mint a futogatás. Nem feltétlenül többet kell futni, csak máshogyan. Feladat van, meghatározott edzésenkénti távolság, néha változó intenzitás, egyelőre az utóbbinál szenvedek a legjobban. Meg a pihenőnapokon, de ne szaladjunk előre.
 |
| Forrás: Google képek |
Szóval, amikor elkezdődött a hivatalos felkészülés, engem az kiszedett egy kisebb gödörből. A türelmetlenségem, az önsajnálat kicsit elszabadultak és nem voltak túl jó napjaim. És akkor jött a reggel 6 óra és a kötelezően teljesítendő néhány km. Hideg volt, sötét volt, és inkább maradtam volna a puha meleg ágyban, de feladat volt, és mentem. És a futásnál nekem mindig elpárolog a rosszkedvem, ha dühös vagyok, akkor az, ha bármin pörögtem előtte, akkor az lépésről lépésre kevésbé fontossá válik. Most is így volt ez... És voltak reggelek, amikor még hidegebb volt. Az Ünnepek alatt volt olyan köd, hogy az utca végéig nem láttam el, és idegen terepen voltam, mert utaztunk. De mégis megyek, futok. És tisztulok. Gondolatilag, fizikailag. Könnyebb vagyok, amikor visszaérkezem. Már nem olyan hideg a hideg és nem olyan sötét a sötét akkor, bár ez lehet, hogy azért is van, mert addigra felkel a nap;).
És erősödöm. Minden tekintetben. Olyan érdekes, hogy egész nyáron 10km volt a célom. Minden hétvégén volt egy hosszú futásom, amikor 10km-et céloztam meg. De valahogy 8-9 után nem ment, feladtam. És most? Többször lefutottam már 10km-ert, és valahogy úgy éreztem, lenne még bennem. Könnyebb lefutni, mint a váltakozó intenzitású edzéseket végignyomni. Valahogy nekem az a legnehezebb, de hát ez is ki van találva, tudom, hogy ez erősít a legjobban. És még sosem volt az, hogy feladom, abbahagyom, nem megy, visszafordulok.
És igen, a pihenőnapok a legnehezebbek. Mert rákaptam a futásra :) Így amikor tudom, hogy végre megint mennem kell másnap, akkor már készülgetek gondolatban is, álmomban is futok olyankor. Nem hittem volna, hogy ilyen könnyen rá lehet kattanni, de igen :) És mellékhatásokkal együtt imádom!
