Könnyek...

Könnyek, sírás, szomorúság, megkönnyebbülés... kinek mi jut eszébe?
Korábban féltem a sírástól, és sokat sírtam. A gyengeség jelének tartottam, nem tudtam valamit megoldani, sírtam... Aztán szép lassan átértékeltem. Most már csak akkor sírok, amikor jólesik. Hülyén hangzik... Nem eszközként használom, nem megoldásként valamire, egyszerűen egy érzelmi reakció, mint a nevetés, mosolygás, harag. És nem baj, ha sírok. Megkönnyebbülök, megtisztulok. Néha elég egy "szép" reklám, egy cikk, meghatódok és sírok... Pont ezért kicsit tartottam ügyfeleim esetleges érzelmi reakcióitól... Mi történik, ha coaching közben az ügyfél elkezd sírni?! Sírok vele? Vagy rosszul érzem magam? Egyik sem... Az első ügyfelem, aki sírt, egy ártatlan kérdésemre adott érzelemmentes válasz érzelemmentességén megdöbbenve sírt. Meglepődtem magamon, amikor természetességgel felé nyújtottam a zsebkendőtartót. Mit váltott ki belőlem  az ő sírása? Leginkább tiszteletet, mert igen, ő be meri vállalni. Meg mer hatódni, el meri magát engedni a jelenlétemben, és mer sírni. Tisztelem ezért, mert nem fojtja el az érzéseit, nem menekül ki, nem vált témát. Hanem belemegy és sír.
Ha utána néhány perc múlva megkönnyebbülve együtt nevetünk, az annyira csodálatos, amiért imádok emberekkel foglalkozni. Köszönöm!