2014. február 24., hétfő

Csak pozitívan... ha megy ;)

Alapvetően pozitív embernek érzem és gondolom magam. A rossz dolgokat is át tudom keretezni, megtalálom benne azt, hogy mit kell tanulnom, miért kaptam, mit tehetnék másképpen. Átlendültem már sok nehézségen, sok dolgot megoldottam és kihoztam jó néhány helyzetből a legjobbat.
Ezek közös vonása, hogy volt ráhatásom adott szituáció valamely vagy akár a legtöbb elemére.

Az eddig jól bevált stratégia azonban most nem működik... Most van egy olyan helyzet, amire nem tudok hatni, illetve amit tudtam hatni, azt már megtettem. És innentől kezdve éppen a "nincs megoldás" fázisban tart. Azaz, türelem, várakozás, elfogadás- na ez az, ami nekem nagyon nehezen megy. Legalábbis olyankor, amikor nincsen a kontrollom alatt a történet. Amikor a pálya szélén állok, és szurkolok a többi csapattársnak, na ez nekem szenvedés.

És most szenvedek, néha egy-egy órára elég rendesen :) Aztán meg igyekszem jobban lenni, aminek valahol azért van egy kis izzadságszaga. Valahogy a jól levés eddig belülről jött, de most kívülről kell jönnie, mert belül a helyzet miatt és a "nincs megoldás" miatt frusztráció van, szomorkodás, rosszkedv és mindenféle negatív szó, amit még leírni sem szeretek. És van, amikor sikerül átállni. Nagyon sok türelem, meditálás, akarat kell hozzá, sok minden segít, és sikerül. És ilyenkor sorra jönnek a jó dolgok, ezek tovább erősítenek, segítenek, így a körforgás beindul. De vannak visszaesések. Amikor rájövök, hogy ezek a jó történések nincsenek hatással a "nincs megoldás" szitura, és az még ugyanúgy áll és okozza a fájdalmait, amikor foglalkozom vele. És nem menekülhetek, futhatok el tőle mindig. Néha ott van, és igenis foglalkoznom kell vele. Ilyenkor tőlem szokatlan dolgokat művelek: fél óráig fekszem a kanapén a semmibe bámulva és hagyom, hogy a cica doromboljon a fejembe, blogot írok, kimegyek szakadó esőben futni, vagy ehhez hasonlók :)

Azt hiszem, két nagyon fontos dolgot már most tanultam ebből. Az egyiket már régen tudom, és hirdetem is nagyban, de persze egészen más, amikor saját bőrömön tapasztalom: ha azt szeretnénk, hogy bármi megváltozzon, először el kell fogadnunk úgy, ahogyan most van. Ez persze nehéz, hiszen változtatni akarok rajta, szeretném, hogy jobb legyen, hiszen most nem jó, nem érzem jól magam, nincsen komfort. De persze attól még el kell fogadnom, hiszen egyrészt nem változik éppen, másrészt meg ahhoz hogy változhasson, szóval tudjátok, ez is egy nagy körforgás.
A másik dolog, ami nekem nagy tanulság: nem csak a helyzetet kell elfogadnom, szeretnem benne. Magamat is. Nem elítélni magam, hogy milyen ember vagyok, mert most éppen ezt negatívan fogom fel. Mert ember vagyok. Nem elítélni és haragudni, mert éppen látszólag minden ok nélkül sírok, mert emberből vagyok. És közben folyamatosan tudom, hogy ez megerősít, hogy egyszer vége lesz és ez majd csak emlék lesz, ami erőt ad, ha visszagondolok rá. És rengeteget tudok ebből is tanulni. És megengedem magamnak, hogy mindezt átéljem és érezzem, még ha nem csak pozitív érzéseket ad...
Úgyhogy néha nem csak pozitívan, de emberien :) 

2014. február 9., vasárnap

Body and mind- test és lélek egyensúlya?

Coach vagyok, és persze ember is. Mégis sokszor azt hiszem, hogy attól, mert emberekkel foglalkozom, velem nem történhet meg, hogy magammal nem foglalkozom eleget, nem figyelek az apró jelzésekre... Pedig de, előfordul. Sajnos, igen.
Úgy éreztem, nagyon jól haladok a félmaratoni felkészülésben. Minden előírt futást teljesítettem, futottam lassan, gyorsan, lépcsőztem és figyeltem a táplálkozásra is és a keresztedzésekre. És élveztem is, igen. Persze voltak nehezebb napok, amikor nagyon fáztam és 5 perc múlva már melegem volt, vagy amikor fájt a karom, amit igenis futás közben is használ az ember :) De mindig minden előírt edzést leedzettem. Aztán jött néhány olyan reggel, amikor nem lehetett futni. Csak az a baj, hogy ezt már csak akkor tudom meg, amikor az utcán vagyok, otthonról nem látszik, hogy csúszik a járda. Valahogy ez mindig csalódás volt, nem úgy indult a nap, ahogy rákészültem, de mindig meg tudtam úgy oldani, hogy akkor este férjen bele a futás.
Viszont múlt héten történt valami, és nem tudtam, nem akartam megoldani. Egész héten nagyon kész voltam, folyamatosan éhesnek éreztem magam, sokszor nagyon fáztam, volt olyan, hogy esti keresztedzésről hazaértem, és vacogva bebújtam egy takaró alá és csak feküdtem, ami nálam nagyon gyanús. De nem figyeltem, és így eljött az este, amikor különböző ürügyeket gyártva egyszerűen abbahagytam a futást, beültem az autóba és hazamentem. És megborultam. Csalódottnak éreztem magam, megijedtem, hogy akkor már nem is fog sikerülni a félmaraton. Szerencsére vannak tapasztalt futótársak, aki megnyugtattak, hogy ez benne van a pakliban. Hogy van, amikor egyszerűen abba kell hagyni. Úgyhogy hétvégére leálltam, pihenés van. És élvezem, bár ugyanakkor azt is várom már, hogy újra futócipő legyen a lábamon. Furcsa ez a kettős érzés, de ugyanakkor nagyon tanulságos!

2014. február 8., szombat

Sétálós coaching

Ti próbáltátok már az outdoor coachingot? Én Skóciában "tanultam" a technikáról, ahol ki is próbáltam és nagyon érdekes volt. Úgyhogy nemrég egy ügyfelemmel élesben is kipróbáltuk. Egy szép, még behavazott csütörtök délután választottuk az egymással szemben ülős coaching helyett egy kellemesen csípős hidegben való Városliget sétát. Már maga az ötlet is felvillanyozott, így napközben még jobban vártam, hogy végre eljöjjön a coaching idő.
Forrás: bodo-foto.blogspot.com
Más volt, mint bent. Eleve az, hogy azért érnek ingerek a séta során, más sétálók, kutyusok, futók. De ez valahogy nem vonta el figyelmünket, csak ettől is más lett. Máskor úgy érzem a coaching közben magam, mintha táncolnánk az ügyfelemmel, és néha ő, néha én vezetek. Most nem tánc volt, hanem tényleg egy séta, ahol minden 'merre forduljunk' helyzetnél átengedtem neki a döntést, és sokszor "csak" jelen voltam mellette. Néha úgy éreztem magam, mintha nagy görög filozófusok lennénk, és séta közben elmélkednénk az élet fontos kérdéséről.
A séta végén megbeszéltük, ki hogyan érezte magát. Ügyfelem nagyon szabadnak, amit észre is vettem coaching közben és vele együtt nagyon kellemesen éltem meg. Furcsa volt az is, hogy nem láttuk egymást, néha magunk elé beszéltünk csak, de sokszor össze-összenéztünk, mert kellett a szemkontaktus. Azt gondoltam, hogy ismerem a Városligetet, de néha annyira figyeltem a témánkra, hogy azt sem tudtam, éppen hol vagyunk. Összességében egy nagyon kellemes, új élmény volt. Nem lehet természetesen mindig a szabadban, de egyszer-egyszer amikor ki akarunk mozdulni a szó minden értelmében, szerintem nagyon hasznos a kinti coaching. Természetesen megfelelő technikai felkészülést igényel, dupla öltözet, meleg cipő, meleg pulcsi hóban kötelező :)