Alapvetően pozitív embernek érzem és gondolom magam. A rossz dolgokat is át tudom keretezni, megtalálom benne azt, hogy mit kell tanulnom, miért kaptam, mit tehetnék másképpen. Átlendültem már sok nehézségen, sok dolgot megoldottam és kihoztam jó néhány helyzetből a legjobbat.
Ezek közös vonása, hogy volt ráhatásom adott szituáció valamely vagy akár a legtöbb elemére.
Az eddig jól bevált stratégia azonban most nem működik... Most van egy olyan helyzet, amire nem tudok hatni, illetve amit tudtam hatni, azt már megtettem. És innentől kezdve éppen a "nincs megoldás" fázisban tart. Azaz, türelem, várakozás, elfogadás- na ez az, ami nekem nagyon nehezen megy. Legalábbis olyankor, amikor nincsen a kontrollom alatt a történet. Amikor a pálya szélén állok, és szurkolok a többi csapattársnak, na ez nekem szenvedés.
És most szenvedek, néha egy-egy órára elég rendesen :) Aztán meg igyekszem jobban lenni, aminek valahol azért van egy kis izzadságszaga. Valahogy a jól levés eddig belülről jött, de most kívülről kell jönnie, mert belül a helyzet miatt és a "nincs megoldás" miatt frusztráció van, szomorkodás, rosszkedv és mindenféle negatív szó, amit még leírni sem szeretek. És van, amikor sikerül átállni. Nagyon sok türelem, meditálás, akarat kell hozzá, sok minden segít, és sikerül. És ilyenkor sorra jönnek a jó dolgok, ezek tovább erősítenek, segítenek, így a körforgás beindul. De vannak visszaesések. Amikor rájövök, hogy ezek a jó történések nincsenek hatással a "nincs megoldás" szitura, és az még ugyanúgy áll és okozza a fájdalmait, amikor foglalkozom vele. És nem menekülhetek, futhatok el tőle mindig. Néha ott van, és igenis foglalkoznom kell vele. Ilyenkor tőlem szokatlan dolgokat művelek: fél óráig fekszem a kanapén a semmibe bámulva és hagyom, hogy a cica doromboljon a fejembe, blogot írok, kimegyek szakadó esőben futni, vagy ehhez hasonlók :)
Azt hiszem, két nagyon fontos dolgot már most tanultam ebből. Az egyiket már régen tudom, és hirdetem is nagyban, de persze egészen más, amikor saját bőrömön tapasztalom: ha azt szeretnénk, hogy bármi megváltozzon, először el kell fogadnunk úgy, ahogyan most van. Ez persze nehéz, hiszen változtatni akarok rajta, szeretném, hogy jobb legyen, hiszen most nem jó, nem érzem jól magam, nincsen komfort. De persze attól még el kell fogadnom, hiszen egyrészt nem változik éppen, másrészt meg ahhoz hogy változhasson, szóval tudjátok, ez is egy nagy körforgás.
A másik dolog, ami nekem nagy tanulság: nem csak a helyzetet kell elfogadnom, szeretnem benne. Magamat is. Nem elítélni magam, hogy milyen ember vagyok, mert most éppen ezt negatívan fogom fel. Mert ember vagyok. Nem elítélni és haragudni, mert éppen látszólag minden ok nélkül sírok, mert emberből vagyok. És közben folyamatosan tudom, hogy ez megerősít, hogy egyszer vége lesz és ez majd csak emlék lesz, ami erőt ad, ha visszagondolok rá. És rengeteget tudok ebből is tanulni. És megengedem magamnak, hogy mindezt átéljem és érezzem, még ha nem csak pozitív érzéseket ad...
Úgyhogy néha nem csak pozitívan, de emberien :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése