2012. március 22., csütörtök

Another point of view

A mai nap is nagyon érdekes coaching helyzeteket hozott. Megint világossá vált, hogy mennyire sokat számít, honnan nézzük az adott helyzetet. Hogy melyik oldalon vagyunk. Ha például hazudnak nekünk vagy csalódunk valakiben. Akkor ugye az történik, hogy sérül az igazságérzetünk, mi sérülünk, vagy mindkettő. Ítélet születik, és nagy valószínűséggel egy bizalomvesztés, elfordulás. De maradjunk csak még benne a helyzetben! Mit csinált a másik? Hazudott, ok, de miért? Mi hazudtunk valamikor? Gyerekként tuti. De, ja most jut eszembe, hogy tegnap is. De az nem volt nagy dolog... Vagy annak, akinek hazudtunk az volt? És amikor kiderül, hogy a másik hazudik, vagy csalódtunk, akkor hogyan reagálunk? Ítéletet mondunk, a fejére olvassuk a bűnöket? Vagy elmondjuk, hogy nekünk ez rosszul esett, és az okokat is? Mennyivel másabb a kettőnek a kicsengése, mennyivel máshogy alakul a kettő történet vége.
A héten olvastam egy cikket, sajnos nem tudom, hogy hol és így idézni sem tudom pontosan. Gyerekek hazugsága volt a téma, és egy gyerekpszichológus írta, hogy igazából az a gazember, akinek hazudnak. Érdekes megvilágítás! Ha a többiek folyamatosan hazudnak, csalódást okoznak, akkor az lehet miattam is? Lehet, hogy én kezelem rosszul az őszinteséget? Vagy én ítélem el hihetetlen módon, ha valakiben csalódnom kell? Milyen érdekes, hogy az éremnek mindig van egy másik oldala is!
A hazugságok, csalódások elviseléséhez és azok megbocsátásához kívánok nagyon sok erőt és sikert!

2012. március 20., kedd

Játékelméletem :-)

"Játszunk egyet!" Igen, néha elhangzik coaching során is. Az első meglepődés után általában jön a gyermeki mosoly és a "Jó!" felkiáltás. Mert játszani tényleg jó! Élvezzük, kikapcsolódunk, örülünk, és közben akár harcokat is megvívhatunk vagy problémákat oldhatunk meg a játék során. A játék úgy is tud nagyon komoly lenni, hogy közben nem kell magunkat nagyon fontosnak tekintenünk, könnyed, felszabadult érzés. Meglepő, hogy milyen megoldások születnek ilyen állapotban, milyen jó ötletek jönnek elő ilyenkor!
Merjünk játszani, attól még nagyon komolyan vehetjük magunkat és az adott feladatot!

"A játék a kutatás legjobb módja." Albert Einstein

Forrás: Google képek

2012. március 10., szombat

"Legyen a férfi férfias, a nő nőies"- oké, de hogyan?!

Forrás: Google képek

Hogy is van ez? Mitől pasis és csajszis valami? Miért van az, hogy vannak a férfias férfiak és a kevésbé azok? És ugyanez nőknél is? Mitől függ, min múlik? "Az a bizonyos plusz", "a kisugárzás vagy mitől?
A héten sokakat megkérdeztem erről. A válaszok nagyon sok mindentől függenek. Nőt kérdezel arról, hogy mitől férfi a férfi vagy férfit. Már van különbség :-) Összességében azért ami a nőies tulajdonságoknál gyakran elhangzott, az a kedvesség, báj, gondoskodás. A pasis tulajdonságok között pedig gyakran elhangzott a határozottság, erő, biztonság. Volt, aki szerint a férfi igazából a viselkedésében nyilvánul meg férfiasan, volt olyan válaszadó, aki csak egy híresség nevét adta válaszként, és rögtön tudtam, mire gondol... Volt, aki a mitől férfias a férfi kérdésre adott válaszában a nőiességet is csodálatosan feltárta egy férfi szemével.
Amikor hallgattam a válaszadókat, tudjátok mi esett le? A válaszadók annyira nőiesek és annyira pasisak voltak, és igazából attól, hogy őszintén elmondták nekem a véleményüket. Igazából vállalták önmagukat, és elmondták, ők mitől érzik magukat nőnek vagy férfinak. Azt hiszem, igazából mindenki attól pasis vagy nőies, hogy kihozza magából a legjobbat, és önmagát adja, mert legbelül úgyis mindenki tökélete férfi és nő.... 4 éves unokahúgom első perctől fogva ízig-vérig nő bármit tesz, bármi van rajta. Nőcisen játszik bátyja autóival és csajszisan bámul, amikor sminkelem magam. Barátnőm 7 éves kisfia férfiként viselkedett, amikor az erdőben sétáltunk, és ő a rövidebb utat választotta, és szólt, hogy mikor elég biztonságos ahhoz, hogy én és öccse is rátérhessünk. Védelmezett minket ennyi idősen! Szerintem ennyin múlik, legyünk önmagunk, vállaljuk őszintén magunkat és az érzéseinket és az annyira... férfias vagy nőies :-)

Önelfogadás - miért olyan fontos?

A héten néhány ügyfelemnél ilyen és ehhez hasonlóan nehéz kérdéseket tettem fel: "Mennyire szereted magad? 1-től 10-ig mennyire tudod magad most elfogadni? Hogyan gondoskodsz magadról?"
Tudom, meglepő és nehéz kérdések, de nagyon fontos velük foglalkoznunk. Általában az a válasz összefoglalóan, hogy majd akkor leszek elégedett magammal, ha ezt és ezt megcsinálom, elvégzem, ha így és úgy leszek, ha ennyi kilótól sikerül megszabadulnom, stb. Csakhogy így nagyon nehéz. Hogy miért?
Vegyük a gyerekek példáját. Lehet őket úgy nevelni, hogy most nem szeretlek, de majd ha ötöst hozol haza, akkor nagyon foglak szeretni? Nem, erre a nevelési módszerre nem úgy reagál szegény gyermek, ahogy a nevelő szeretné. Miért is? Mert most kell szeretnünk őket, úgy, ahogy vannak. El kell őket fogadnunk ahhoz, hogy motiváltak legyenek arra, hogy segítsenek a rendrakásban vagy együttműködjenek akár fürdetésnél. Nem fogadják el azt, hogy majd akkor szeretlek, ha... Ezzel "csak" komoly sérüléseket okozunk.
Akkor miért fogadnánk el mi, felnőttek? Miért kell ahhoz x kilóval könnyebbnek lennem, hogy szeressem a testem? Miért kell célokat elérnem ahhoz, hogy elfogadjam magam? Csakis fordítva működhet, azaz elfogadom magam, szeretem magam- és újabb célokat tűzök ki magam elé, de nem az a hamis motiváció, ami eddig. A szeretetteljes közeg sokkal motiválóbb, és sokkal könnyebben elérünk így addig lehetetlennek tűnő célokat, valósítunk meg álmokat.
Nincs tehát majd ha, most van... Ezért olyan fontosak ezek a kérdések...

2012. március 4., vasárnap

Pihenés

Múlt héten pihentem egy jót, azaz kifejezetten azért utaztam el valahová, hogy feltöltődjek, pihenjek. Ilyet azért ritkán teszek, szerintem sokan vannak így ezzel. "Csak" magunk miatt és "csak" pihenni... Pedig milyen jó! Teljesen kicserélődtem pár nap alatt. És milyen érdekes, hogy valahogy ezt is meg kellett tanulnom. Pihenni merni. Gyerekkoromban azt láttam, hogy Anyuék sosem pihennek, állandó pörgés és munka volt. Ritkán pihentünk "csak úgy", mintha azt nem érdemelnénk meg... Aztán amikor elutaztunk, elvileg pihenni, akkor meg nem tudtunk a helyzettel mit kezdeni, én gyerekként például kifejezetten unatkoztam...
És igen, sokszor még ma is én is túlzásba viszem. Egyszerre több dologban vagyok benne, állandó pörgésben, és akkor jön a nagy kifulladás, és a "na jó, akkor kicsit pihenek". Pedig mennyivel hatékonyabbak és pozitívabbak vagyunk kipihenten! Sokkal rugalmasabban vesszük az akadályokat, oldjuk meg a helyzeteket! Elterveztem, hogy ezután tudatosan figyelek erre és pihenek. Aktívan pihenek, leülök például napközben csak úgy olvasni egy padra a napsütésben, beülök szaunázni edzés után, sétálok- meg ilyesmi. Első tapasztalatom, hogy vannak nálam rosszabbak, akik pl még a szaunában is pörögnek, beszélnek, izgatottan figyelik a homokórát és mesélik a mellettük ülőknek, hogy mennyi elintéznivalójuk van még aznap... A pihenésben az a jó, hogy igazából csak magunkra kell figyelni, még ha ez szokatlan és néha nehéz is! És egyre több jó ötletem van: beülni egy kávéra egy könyvvel, leparkolni és sétálni a rakparton egyet amikor hazamegyek... Azt hiszem, fog ez menni :-)