Már azt hittem, az idén ki kell hagynom... De aztán ma délután eldöntöttem, hogy megnézem, hiszen már csak két hét, és elviszik a képeket Magyarországról.
Kifelé jövet meglátva a sort, ami a jegypénztárnál kígyózott, azon gondolkodtam, mi motiválja ezeket az embereket, hogy megnézzék a World Press Photo kiállítást. Engem mi is motivál?
Igen, jó kérdés. Valahogy kell, szükségem van rá. Pont nekem, aki egyébként nem vagyok hajlandó tv-t nézni, aki kerüli a negatív tartalmú híreket, aki nem hajlandó politizálni, a világválság szót pedig tudatosan nem használom. Azt hiszem, pont ezért kell. Mert azért történnek a világban dolgok, és igen, természetesen foglalkoztat. Hallom a hírekben, olvasok róla az interneten. Azt hiszem, azért szeretem ezt a kiállítást, mert az ember van a hírekben. Egy-egy történet, egy-egy pillanat. Egy mellettem álló pár szerint "Milyen jó, hogy ezek a dolgok ennyire távol történnek tőlünk..." Igen, ilyenkor újra és újra hálás vagyok, hogy ide születtem, és nem kellett gyerekként férjhez mennem, nem élek a világ azon részein, ahol ezek a szörnyűségek történnek. A pár már nem volt ott, amikor a lengyelországi képeknél tartottam, szívesen megkérdeztem volna, hogy ez is elég messze van-e nekik :-)
A kiállítást megnézve még visszatértem a kedvencemhez... Igen, most már tudom, az ilyen képek miatt nézem meg mindig ezt a kiállítást...
"Illuminated by car headlights, tsunami survivor Tadao Kamei (left) and a
friend write ‘Ganbaro!’ (‘Hang in there!’) on a billboard in
Ishinomaki. / 2012, People in the News, 1st prize stories, Yasuyoshi Chib"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése