Szuperhősök...

Tegnap filmpremieren jártam... és még a hatása alatt vagyok :) Bár többek szerint John McClane nem szuperhős, nincs jelmeze, csak mindig rossz időben van rossz helyen és megmenti a világot. De rám mégis hatással van. Egyrészt, mert büszke voltam a film megnézése közben arra, hogy ebben a gyönyörű városban élek, és naponta végigmehetek azokon az utakon, ahol ő száguldott végig a forgatásokon azokkal a csodaszép autókkal, amiket akár naponta láthatok a garázsban (és a költségkalkulációkban- bár akkor hajlamos vagyok megfeledkezni a gyönyörűségükről). Annyira bele tudom magam élni a jelenetekbe, hogy néhány percre tényleg elhiszem, hogy lehet ilyen. Lehetünk szuperhősök, és menthetünk meg embereket. És valahol igen, nap min nap ezt tesszük. Adunk, bár nem olyan értelemben mint Bruce, de sokszor adunk hitet, kitartást, vagy "csak" éppen egy-egy őszinte mosolyt. És igen, attól még szuperhősök vagyunk, hogy nincsen jelmezünk, hogy néha elfáradunk, hogy néha csalódunk és hogy néha fáj- és ilyenkor a sebeinket nyalogatjuk egy pohár forró kakaó mellett akár, bár nem CIA-s papucsban... És tényleg van olyan, ami drágább mint az életed :)

Forrás: Google képek