Határok a segítségben

Amikor elkezdtem coachként dolgozni, egy ügyfelem azt kérdezte, hogy bírom. Nem értettem először a kérdést, így elmondta, hogy arra gondol, hogy bírom, hogy emberek problémáival foglalkozom, biztosan nagyon megvisel, hogy ezekkel foglalkozom és biztosan nagyon átragad rám is. Meghatott, hogy ennyire emberi kérdést kaptam, hiszen a "másik oldalon" állok- de igen, én is ember vagyok. Nem emlékszem pontosan, mit válaszoltam, de a kérdés azóta is foglalkoztat (igazi coach kérdés volt- csak ezúttal az Ügyféltől).
Mostanra tudok rá válaszolni :)
Egyrészt a coaching azért zseniális, mert a probléma megoldásával foglalkozunk, és a coach kívülállóként van jelen, így segít. És minden coachingnak van pozitív hozadéka, nekem ez ad erőt, hogy az Ügyfél mindig jobban lesz, amikor távozik coachról- addig el sem engedném ;)
Másrészt kialakítottam magamnak bizonyos technikákat a ráhangolódásra és a levezetésre. Amikor coach vagyok, akkor én nem Czinke Anita vagyok. Persze, ezt nem lehet ennyire kívülre helyezni, de csak arra figyelek, hogy coachként hogyan tudok segíteni. Néha én is meglepődök magamon, hogy amikor olyan témákkal foglalkozunk, amivel akár én is küzdök éppen, akkor sem személyeskedem, nem veszem magamra, hanem csak az ügyfél megoldására koncentrálok.
Nagyon fontos, hogy pihenjek coaching után, csináljak valami teljesen mást, nekem a sport ehhez is sok erőt ad és lehetőséget arra, hogy áthangolódjak. Vannak bizonyos "szertartásaim" coaching után, amikor elengedem az ügyfelet, és magával viszi a megoldanivalókat. Persze, én is sokat tanulok belőle, és marad velem mindig egy rész az adott ügyfélből, a gondolatiból, a visszajelzéseiből.
Nemrég tapasztaltam magamon, hogy amiatt, mert változott most az életem nem tudtam annyira alkalmazni a szokásos levezető technikáimat. És akkor sok lett- ekkor jutott eszembe a fenti kérdés, hogy én hogy bírom. Nagyon fontos, hogy aki emberekkel foglalkozik, ezeket a technikákat is megtanulja. Én sokat tanultam olyan kollégáimtól, akik szintén segítő szakmában dolgoznak. A képzéseken mindenképpen intenzíven kellene foglalkozni ezekkel a kérdésekkel is, hogy a segítő szakmában dolgozók továbbra is teljes erőbedobással helytállhassanak.

Ma este színház?

Már nyáron felfedeztem a lehetőséget, hogy van egy honlap, amelyen aznapi előadásokra lehet jóval olcsóbban színházjegyeket venni.

Forrás: Google képek

Néhány hete pénteken mindenkinek más dolga volt, én viszont vágytam valami másra a szokásos pénteki edzésen kívül. Így felnéztem a www.maesteszinhaz.hu weboldalra, és kerestem egy későbbi előadást (hogy beleférjen a spinning is). Így találtam rá a Thália Színház a Pillangók szabadok c. előadásra és vettem is egy jegyet. Kicsit tartottam attól, hogy egyedül menjek színházba, de annyira tetszett a gondolat, hogy akkor végre kipróbálom ezt is, hogy nem sokat gondolkodtam. A helyemen azonnal összebarátkoztam a mellettem ülő kedves hármassal, akikkel szünetben is jól át tudtuk beszélni a darabot, búcsúzáskor pedig régi ismerősökként köszöntünk el, szóval ennyit arról, hogy gond lenne egyedül a színházban lenni.
A darab maga is tetszett, elbűvölt a téma, az Új stúdió varázsa, hiszen annyira pici a hely, hogy az előadás nagyon közeli, éreztem az illatokat- ahogy a mellettem ülőkkel megbeszéltük, ez a színház 4d-ben :)
Ami a legjobban meghatott, hogy az egyik szereplő a végén annyira meghatódott, hogy a tapsnál könnyes szemmel hajolt meg- pedig nem ez volt az első előadása.
Úgyhogy bátran megyek ezután egyedül színházba, ha a többieknek más dolguk van vagy nem érdekli őket a darab. A honlapot is, az egyedül színházat és a darabot is bátran ajánlom :)
Jó szórakozást!

Változások

Valahol minden folyamatosan változik... Igen, de van néhány biztos pont az életünkben, ami stabilitást ad és ezáltal biztonságot. Ezekhez általában ragaszkodunk. Mert gyerekkorunk óta szükségünk van biztos pontokra. Sokszor azonban olyan biztos pontokhoz is ragaszkodunk, amik nem működnek már jól. De valahogy mégis képesek vagyunk ragaszkodni, valahol várjuk, hogy majd jobb lesz, néha el is hisszük, hogy ez igazából nem is olyan rossz, jó lesz ez nekünk.
Nagy pofon vagy nagy bátorság kell ahhoz, hogy változtassunk. Hogy ki merjük mondani, hogy ez így nem jó, mégsem az igazi, és megtegyük az első lépést. Néha az élet lép helyettünk, azaz hoz olyan változásokat, amik a biztos pontjainkat egyszerűen kihúzzák a lábunk alól. Ilyenkor sokféle reakció létezik, a totális pánik, kétségbeesés után általában jön egy megnyugvás, amikor megtapasztaljuk a változás pozitív hozadékát is, és ebből erőt merítünk.
A változások lehetnek pozitívak is, szerencsére. De ezekhez is "hozzá kell szoknunk", hiszen az igazán nagy változások gyökeresen meg tudják változtatni az életünket, felborítják az addigi megszokott rendet. Ismerjük fel, hogy ezek azért nem egyszerű dolgok, foglalkozzunk vele, kommunikáljuk környezetünk felé, hiszen örülünk ezeknek a változásoknak, de ezek új dolgok, amiket még kóstolgatnunk kell.
Ti hogyan viseltétek a nagy változásokat az életetekben? Képesek vagytok változni és változtatni? 

Szóval ennyit a... műbalhéról

Mostanában nyugodt vagyok. Nem idegeskedem, nem aggódom, nem balhézok. Nem volt ez mindig így, sőt, igazi kis méregzsák voltam, sokszor bármin képes voltam idegeskedni és természetesen mindig voltak újabb idegesítő történések. Azt hiszem, ott volt a fordulópont, amikor azt mondtam, hogy ez így nem jó és változtatok. A folyamat persze nem volt egyszerű, voltak visszaesések, de a felelősségemmel tisztába jöttem, segítettek különböző feszültségoldó technikák és a legtöbbet az segített, hogy én vagyok felelős a saját hangulatomért. Persze, mindig történnek velünk idegesítő dolgok, de a mi választásunk, hogy idegeskedünk-e rajta vagy mást választunk.
Ez a hozzáállás nagyon sokat segít nekem, nekem most ez a legjobb megoldás. Érdekes, amikor szembesülök egy-egy húzós helyzettel, és a "Te most miért vagy ilyen nyugodt" kérdésekkel. Azért, mert nem vagyok hajlandó idegeskedni olyan dolgokon, amiken nem tudok változtatni. Ilyenkor a feladatra koncentrálás, az azzal a résszel való foglalkozás, ami tényleg rajtam múlik általában megold mindent.
Ma reggel spinningen néztem a többieket. Azon csodálkoztam, hogy sokan mennyire kifejezik, hogy akkor most nagyon fárasztó tekerni, vagy hogy most akkor mennyire élvezik. Ezzel minden rendben is van, mások vagyunk. De ahogy néztem magam a tükörben, kis mosoly a szám sarkában, élvezem, ahogy folyik végig az arcomon a víz, és mindjárt lefordulok a spinnerről- feljött egy kérdés. Ez tényleg én vagyok? Nem kéne nekem is a kormányt csapkodnom ütemre? Aztán mai ügyfelem idegesen érkezett. Így ezzel a kérdéssel foglalkoztunk. Így a mai coaching fő témája is ez volt. Jobb lett, tudtunk közösen nevetni- azaz változtattunk. De azért a reggeli kis szkeptikus hang csak ott bujkált. Biztosan átragadt valami rám is. Nekem is picit feszültnek kellene lennem, lehet, hogy csak elnyomom magamban?! Ezen gondolkodtam, amikor rájöttem, hogy nem is ott parkolok, mint amerre megyek. Jót nevettem magamon. A kocsiban ez a szám szólt a rádióban, 30Y Bogozd ki.
http://www.youtube.com/watch?v=duTuFzn9AkA
Gondoltam, ez jó kis feszültségoldás lesz, csak éppen a feszültség nem volt igazán ott velem. "Majd biztosan nem engednek be sávváltáskor, és akkor "feszültködhetek", de, beengedtek. Az utolsó métereken van egy kereszteződés, ahol én kanyarodtam, és a gyalogosoknak is zöld. Jött sietve egy néni, automatikusan megálltam, jeleztem, hogy menjen. A kis hang már kezdett is balhézni, hogy "persze, akkor meg kell várnunk, hogy átcammogjon, majd a többiek meg jól ledudálnak", de nem: a néni megállt és integetett, hogy menjek, olyan határozottan, hogy nem volt kecmec. Itt volt az a pont, hogy elnevettem magam. Ennyit az én műbalhémról :)

A Cat Caffeban jártunk

Amikor meghallottuk, hogy megnyílt, Esztivel, szintén macskás kolléganőmmel azonnal megbeszéltük, hogy a vasárnap délutánunkat ott töltjük. Ez másnak is eszébe jutott, így 10 percig várakoznunk kellett, de ez a márciusi napsütésben nem volt gond. Bár kettesben érkeztünk, négyesben ültünk le egy asztalhoz, mert nem volt máshogy hely. A helyen 12 volt menhelyi cica lakik és éli mindennapjait. Eleinte kicsit kibújt belőlem az állatvédő, én máshogy élek itthon a cicámmal, akkor ül az ölembe amikor ő akar, egyébként nem zavarom a pihenését. Ezek után kicsit rosszul fogadtam, hogy sokan megfognak egy macskát, aki éppen iszkol el, és odaülnek vele egy asztalhoz. De aztán belegondoltam, hogy ezek a cicák egy hete még a menhelyen éltek, és ahhoz képest biztosan szebb ez az élet, hogy egy kávézóban szeretgetik őket.

Mivel menhelyi cicák, állandóan éhesek, így simán belekóstolnak az ételbe, kávéba, erre figyelni kell. Amikor az asztalunkra felugorva falni kezdte egy cica Eszti megmaradt muffinját, el sem mertük előle venni. De aztán boldogan elaludt a cukros bekómázott állapotában :)
A kávézó átlagos lenne, de hát ott vannak a cicák, akik nagyon édesek és barátságosak. Nagyon ismerkedős hely, ha leülsz egy cicához, természetes, hogy alaki odajön és beszélgettek arról, hogy milyen szépen dorombol vagy milyen cuki.  Úgyhogy akár egyedül is betérhet az ember, nem lesz egyedül :) Azért figyelmeztetni kellene a macskával nem rendelkezőket, hogy innen hazatérve biztosan megfogalmazódik bennük, hogy "kell egy macska" :)