Mostanában nyugodt vagyok. Nem idegeskedem, nem aggódom, nem balhézok. Nem volt ez mindig így, sőt, igazi kis méregzsák voltam, sokszor bármin képes voltam idegeskedni és természetesen mindig voltak újabb idegesítő történések. Azt hiszem, ott volt a fordulópont, amikor azt mondtam, hogy ez így nem jó és változtatok. A folyamat persze nem volt egyszerű, voltak visszaesések, de a felelősségemmel tisztába jöttem, segítettek különböző feszültségoldó technikák és a legtöbbet az segített, hogy én vagyok felelős a saját hangulatomért. Persze, mindig történnek velünk idegesítő dolgok, de a mi választásunk, hogy idegeskedünk-e rajta vagy mást választunk.
Ez a hozzáállás nagyon sokat segít nekem, nekem most ez a legjobb megoldás. Érdekes, amikor szembesülök egy-egy húzós helyzettel, és a "Te most miért vagy ilyen nyugodt" kérdésekkel. Azért, mert nem vagyok hajlandó idegeskedni olyan dolgokon, amiken nem tudok változtatni. Ilyenkor a feladatra koncentrálás, az azzal a résszel való foglalkozás, ami tényleg rajtam múlik általában megold mindent.
Ma reggel spinningen néztem a többieket. Azon csodálkoztam, hogy sokan mennyire kifejezik, hogy akkor most nagyon fárasztó tekerni, vagy hogy most akkor mennyire élvezik. Ezzel minden rendben is van, mások vagyunk. De ahogy néztem magam a tükörben, kis mosoly a szám sarkában, élvezem, ahogy folyik végig az arcomon a víz, és mindjárt lefordulok a spinnerről- feljött egy kérdés. Ez tényleg én vagyok? Nem kéne nekem is a kormányt csapkodnom ütemre? Aztán mai ügyfelem idegesen érkezett. Így ezzel a kérdéssel foglalkoztunk. Így a mai coaching fő témája is ez volt. Jobb lett, tudtunk közösen nevetni- azaz változtattunk. De azért a reggeli kis szkeptikus hang csak ott bujkált. Biztosan átragadt valami rám is. Nekem is picit feszültnek kellene lennem, lehet, hogy csak elnyomom magamban?! Ezen gondolkodtam, amikor rájöttem, hogy nem is ott parkolok, mint amerre megyek. Jót nevettem magamon. A kocsiban ez a szám szólt a rádióban, 30Y Bogozd ki.
http://www.youtube.com/watch?v=duTuFzn9AkA
Gondoltam, ez jó kis feszültségoldás lesz, csak éppen a feszültség nem volt igazán ott velem. "Majd biztosan nem engednek be sávváltáskor, és akkor "feszültködhetek", de, beengedtek. Az utolsó métereken van egy kereszteződés, ahol én kanyarodtam, és a gyalogosoknak is zöld. Jött sietve egy néni, automatikusan megálltam, jeleztem, hogy menjen. A kis hang már kezdett is balhézni, hogy "persze, akkor meg kell várnunk, hogy átcammogjon, majd a többiek meg jól ledudálnak", de nem: a néni megállt és integetett, hogy menjek, olyan határozottan, hogy nem volt kecmec. Itt volt az a pont, hogy elnevettem magam. Ennyit az én műbalhémról :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése