Egy mondatom máról...
De amint kimondtam...
Kezdem az elején. Ma "hajnali" kilenckor megérkezem az Omszki-tóhoz wakeboardozni. A szél tombolt, a hullámok szép nagyok, kicsit bizonytalanul kérdeztem, hogy van-e egyáltalán ma csúszás, de a Lányok biztattak, hogy persze, ha akarok, menjek. 10 perces öltözködés után az edzők is megjönnek, akik annyira nem biztatnak, ők biztosan nem csúsznának, de ha gondolom, próbáljam meg. Az egész nem csak a csúszásról szólt számomra, most nagyon kellett, hogy teljesen kikapcsolódjak, és az is nagyon kecsegtető volt, hogy miattam indítják be a pályát és enyém az egész tó.
Aztán persze jól elfáradtunk. Akik eddig simán elindultunk, jókat estünk. A sokadik félresikerült indulás után hangzott el a számból a fenti mondat: "Ha most nem sikerül, feladom". Ezzel biztattam a pályakezelőt, hogy nem kell sokáig néznie a bénázásomat. De amint kimondtam, nagyon elkeseredtem, mert ez most nem csak a csúszásról szólt. Tényleg képes lennék feladni? Csak mert nagyok a hullámok? Csak mert fúj a szél? Csak mert fáradt vagyok??? És akkor mi lesz?
Ilyen kérdések után visszakullogtam az induló stégre. A kezelő kérdő nézésére jött az "ami nem öl meg az erősít" közhely, de ezzel sokkal elégedettebb voltam. És igen, sikerült elindulni, és akkor én már megyek is egy kört. És megcsináltam, és mosolyogva jöttem ki az óra végén a vízből.
Ezért is szól többről minden sport.
Te fel szoktad adni?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése