"(...) hallgatom Mozartot, s tűnődöm a tavaszon (...)"

Gimnáziumban sokszor szavaltam egy-egy iskolai rendezvényen. Emlékszem, Ofőmnek volt egyszer egy szerintem zseniális ötlete, egy évfolyamtársam zongorán Mozartot játszik, én pedig Szabó Lőrinc: Mozart hallgatása közben című verséből az alábbi sorokat szavalom:

" (...) hallgatom 
Mozartot, s tűnődöm a tavaszon 
vagy akárcsak a mult nyáron (pedig 
az is vén volt már, ötvenötödik!): 
és felsóhajtok: gyógyíts meg, Zene, 
te, Mindenségé, édes üteme 
a fájdalomnak, Varázsfuvola, 
varázsjáték, te, tündér mámora 
hitnek, reménynek: árnycsík a falon 
a nagy fényben, s a szívben nyugalom 
s üvegparázsként égő sugarak 
az élő lomb tengerzöldje alatt, 
s bölcseség, a vidám öregeké, 
amilyen azé lehetett, azé 
a napórásé, ki – „Non numero 
horas nisi serenas!” – drága jó 
intelmét adja, még most is, tanácsul: 
„Csak derűs órát veszek tudomásul!” "

Próbákon a hideg rázott, amikor a kettő együtt felhangzott, és amennyiben mi, gyerekek meg tudtuk ítélni, nagyon nagy dobás lett volna. Sajnos végül a szervező tanárok úgy döntöttek, hogy nem engedhetjük meg ezt az előadásmódot magunknak, így a két mű külön-külön hangzott el. Pedig olyan szép volt együtt, és én olyan csalódott voltam akkor. Valahogy zongora nélkül számomra üresek, erőtlenek lettek a sorok. 

Forrás: Google képek

Ez a hangulat jutott eszembe. Holnap félmaraton és éppen sok sikert kívántam annak a futótársamnak, akinek átadtam a nevezésem. És tiszta szívemből kívántam, mert én nem tudnám megcsinálni. Két hete beteg vagyok, egy métert sem futottam és a mindennapi munka, a teregetés, bevásárlás, mosogatás is megerőltető tevékenység lett. Most a legfontosabb hogy meggyógyuljak, pihenjek. Mindent kipróbáltam. Gyorsan meggyógyulni, bízni a csodában, hogy igenis 3 nap alatt is rendbe lehet jönni, még jót is tesz a két hét pihenés verseny előtt, keresni a miértekre a választ, elemezni, de hiába. Sokszor elképzeltem, amikor megérkezek a célba és ott van a családom, a szeretteim akiknek (én meglepődtem) egyértelmű, hogy kijönnek szurkolni és várnak a célban. De beláttam, hogy ez csak önámítás. Ha nem kapok rendesen levegőt, futni sem tudok. 

Furcsa ez a tavasz. Gyönyörű, bentről csodálom a cseresznyefát és már az almafa is virágzik. Ha kimegyek, rosszabb a helyzet, mert túlreagálok a pollenekre és fulladok. Sosem volt még ilyen rossz az allergiám, és nem hittem volna, hogy ilyen is lehet. Így bent maradok és Mozartot hallgatom. És már azon sem gondolkodom, hogy miért. Csak vissza akarok térni :)