Hátha így leírva el tudom végre engedni, és nem érzem magam nagyon hülyén és üresen, ahogy azóta.
Több mint egy éve döntöttem el, hogy akkor én is megcsinálom a futók egyik nagy versenyét és felkészülök az októberi Spar maratonra. Addig is futottam, edzettem, odafigyelem, mit eszem és mennyit, de az elhatározás után valahogy minden megváltozott, még fontosabb lett. Lett egy célom, ami nagy előkészületet igényel. Már úgy mentem ki futni, hogy jobban kihúztam magam, mert akkor én most a maratonra készülök. Könnyebb lett hajnalban felkelni, megszervezni úgy az estéket, hogy reggel mehessek futni-edzeni. A hosszú futások eleinte nehezen mentek, szenvedtem, fáztam, később melegem volt, tűzött a nap, hólyagos lett a lábam a nemtudompontosanmitől, nem vittem frissítést, nem működtek a kutak vagy nem voltak az útvonalon. De mindig megcsináltam, hiszen a maratonra készülök. Spinning közben sokszor elképzeltem, hogy futok a 41. km után, és rázott a hideg attól, milyen jó is lesz. (Érdekes, futás közben ezt sosem képzeltem el...) Aztán hozzászoktam a hosszúkhoz, jól ment, néha még futottam volna tovább is. Nagyon élveztem a felkészülést, sokat tanultam a futásról, magamról.
És mindenkinek megváltozott a hozzáállása. Tisztelték a célomat. Volt, hogy azt kaptam visszajelzésnek, hogy az illető büszke rám, azért, amit csinálok. A családom szurkolt a hosszúimon, amikor előtte bejelentkeztem viberen és már várták az élménybeszámolót vagy csak egy fotót, hogy megvagyok. Anyu mesélte, hogy összefutottak egy régi ismerőssel, mesélt mindenki, kivel mi van. Kérdeztem, rólam mit mondott. "Hát azt, hogy futsz és mész a maratonra!"
A maraton hamarosan a maratonom lett, és mindent ahhoz viszonyítottam. Volt a "maraton előtt" és "maraton után" időszámítás. Maratonra lefogyok, befonatom a hajam, ez a felső akár maratonra is jó lesz, már nem merek kimenni a kutyával futni, nehogy lesérüljek maraton előtt. Persze közben éltem az életem, dolgoztam, de mindenhez erőt és motivációt adott a felkészülésem. Hihetetlen támogatást kaptam, kérdéseket, szervezkedést, hogy akkor ki hova jöjjön szurkolni. Félve megkérdeztem Anyuékat, hogy eljönnének-e, egy hónapig készültem a kérdésre, és persze egyértelmű volt, hogy ott lesznek.
A maraton hetében már nagyon készültem, de akkor már ugye futni nem szabad sokat, így igyekeztem pihenni, külön elmentem venni egy plüssmacit, amit az egyik jótékony futó gyűjtésébe tudok adni, kikészítettem a négyféle szettet már napokkal előtte. Aztán pénteken délután kezdődött. Nem voltam jól, gyengének éreztem magam, és megfájdult a torkom. Olyan volt, mintha influenzás lennék, de nem volt lázam. Amikor jöttem haza munkából, akkor megfordult a fejemben, hogy felhívom Anyut, hogy nem biztos, hogy érdemes elindulniuk szombaton Tesómékhoz, mert olyan, mintha beteg kezdenék lenni. De nem, gondoltam, hazajövök, neocitrán, vitaminbomba, kalcium és kialszom reggelre. Egész éjjel izzadás, átöltözés, alvás volt a program. De reggelre sem lettem jobban. Már jöttek az üzenetek, hogy melyik km-nél mikor leszek érek majd oda, és szépen számolgattam, válaszolgattam, bele se mertem gondolni, hogy nem tudok rajthoz állni. Feküdtem egész délelőtt, aludtam nagyokat, de nem lett jobb egyáltalán. Aztán jött az igazság pillanata. amikor Zsuzsi, az egyik futómentorom kimondta, hogy "torokgyuszival nem futunk maratont, engedd el". Zokogtam, de közben persze éreztem, hogy a táv negyedét sem lennék képes lefutni. A legnehezebb az volt, amikor megírtam mindenkinek, hogy nem megyek. Beszélni nem tudtam volna... Aztán pár óra múlva fel tudtam hívni Anyut, aki teljesen megértő volt. Megbeszéltük, hogy akkor ha már itt vannak, akkor eljönnek hozzánk, hoznak ebédet és legalább találkozunk. Ez persze sokat segített, de igazán jól nem lettem tőle. Ordítani tudtam volna a csalódottságtól, hogy pont most történik ez velem, és mennyit készültem, és ez az én maratonom és nem vehetik csak úgy el tőlem. De inkább elpakoltam a sok futócuccot, hogy ne is lássam, ettem egy fél pizzát (verseny előtt kell a tészta) és mentem aludni.
Hajnalban 4 órakor felébredtem. Mozdulni sem mertem. Eljátszottam a gondolattal, hogy már nem fáj a hátam és a torkom és mégiscsak el tudok indulni a versenyen. Hogy szólok a családnak, hogy akkor mégiscsak a verseny útvonalára jöjjenek. Elindulok. Aztán kimentem mosdóra, és éreztem, hogy nem lesz itt semmilyen verseny. Reggel 9:30-kor elindítottam az élő közvetítést és jókat sírtam. Utána inkább kimentem várni Anyuékat és Tesómékat a kapuba, legalább ott nincs wifi és nem tudom nézni a futókat, szurkolókat és a gyönyörű útvonalat. Gyönyörű virágcsokrot kaptam a Családtól, mert ők ilyenre is gondolnak. Persze akkor már nevetve sírtunk, hogy ezt kaptam volna a célba érkezésem után. Jó volt, hogy itt voltak, örültem nekik és pár órára el is felejtettem a futást. Amikor mentek el, megbeszéltük, hogy még mindig futnék, és helyette mennyi mindenre volt időnk... Pár óra múlva aztán jöttek a kérdések. Hogy hogy sikerült a verseny. Tudom, hogy mindenki jóindulatból, kíváncsiságból kérdezte és azért, mert szurkolt- de nekem ezek akkor annyira fájtak. Volt, akivel kifejezetten igyekeztem kerülni a találkozást, mert tudtam, hogy elsírtam volna magam a válaszon.
És amikor ennyire kész voltam, még azzal bántottam magam, hogy hogy lehetek képes ennyire kikészülni egy verseny miatt. Hiszen mennyivel nagyobb problémával küzd nagyon sok embertársam és jár mosolyogva a világban. Vagy hogy vannak sportolók, akik évekig készülnek egy versenyre és sérülés vagy más miatt nem tudják befejezni, nekik milyen nehéz lehet ezt feldolgozni. De ettől nem lett könnyebb számomra. Kétségbeesetten néha arra gondolok, hogy csak úgy kimegyek egyszer a Szigetre és lefutom a 42-őt. De persze tudom, hogy nem lenne olyan, és nem is olyan veszélytelen frissítés, kaja, kíséret nélkül ennyit futni. Egyelőre nem akarom versenyen kívül megcsinálni, de persze ez folyamatosan változik... A napokban tudtam újra elkezdeni futni és a vírus sok erőmet elvette, lassabb vagyok és gyengébb- úgyhogy egyelőre újra erőre kell kapnom és visszatalálnom a futóutamra. És folytatni a maratoni felkészülést :)Amikor ezt a számot meghallottam, mindig arra gondoltam, hogy ha mélyponton leszek a verseny alatt, majd ezt játszom le fejben :)
https://www.youtube.com/watch?v=31tiWX-8bdc
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése