Ha a csend beszélni tudna...

De nem tud... Teljesen átérzem, 2 napja csendben vagyok. Illetve tegnap még próbáltam beszélni, ma már azt sem tudtam. És érdekes. Eleinte nagyon zavart, pont emiatt erőltettem, aminek persze az lett a vége, hogy nincs hangom. Tegnap pont forgatáson voltunk, olyan remek emberekkel és lovakkal töltöttem az egész napomat, akik aznap láttak először, a csendes sminkes lányt. Mivel nem tudták, amúgy mennyit beszélek, valahogy nem is volt gond. Valaki mindig meghallotta, mit suttogok, és tudott közvetíteni. Érdekes, máskor mennyi felesleges infót megosztok másokkal :-)
A lovakat nem zavarta, hogy suttogok, sőt :-) Annyira csodálatos lények, nagyon nagy élmény volt egy napomat velük töltenem. Hétvégén megyek is lovagolni, ezen felbuzdulva.

Ma már picit más volt a helyzet. Újra itthon, ahol olyan emberekkel találkozom, akik megszokták, hogy kommunikálok. De egy idő után elmúlt a beszédkényszerem. A legszükségesebbet el lehet néhány szóban mondanom, és legalább meg kell érintenem azt, akinek suttogni akarok, hogy figyeljen rám. Érdekes, hogy mindenki sokkal csendesebb velem most és nyugodtabb. Valahogy ők is visszavesznek a beszédből. Ami nagyon hiányzott, azok a telefonbeszélgetések a szeretteimmel. De végül is lehet azt is írásban, az anyukák pedig hallják és értik, amit telefonban suttog a lányuk :-) A rutinfeladatoktól, mint bevásárlás, jövés-menés féltem leginkább, de itt is nagyon empatikus emberekkel találkoztam. Remek ötlet például, hogy nálam van egy papír, toll, így bármit el tudok "mondani", számlát kérek, gyógyszert keresek. Volt olyan eladó, aki megnyugtatott, hogy "értem, nincs hangja, nagyon figyelek, hogy megértsem": Tündéri!
Ahol teljesen ugyanolyan minden, az a vezetés, ott teljes értékűnek érzem magam, illetve a blogírás :-)  De már máshol is kezdem elfogadni az átmeneti "fogyatékomat", és azt hiszem, a legnagyobb üzenete számomra, hogy van, amit magammal kell megbeszélnem :-)