Egy kis kommunikáció még így estére :)
Kezdjük a nemmel. Megtanultuk, asszertív kommunikáció, hogyan mondunk úgy nemet, hogy az a másikból ne ellenérzést, hanem együttműködést váltson ki. Igen, megtanultam én is. Szépen gyakoroljuk is tréningeken. Elméletben szuperül tudom. De amire eljutok odáig, hogy használjam is... És úgy használjam, hogy ne magyarázzam túl, hogy miért nem, és ne hagyjak kiskaput, hogy ha mégsem tudja a másik elfogadni, akkor még lehet igen is... Hát ez már nem olyan könnyű. A másik fél sokkal könnyebben elfogadja a nemet, mint amilyen nehezen én kimondom. Van még itt fejlődni valóm :)
Amit még megfigyeltem magamon, hogy mennyivel jobban érzem magam, ha nem kérek mindenért bocsánatot. Ha nem úgy kezdem az e-mailjeimet, hogy "elnézést a késői válaszért"- mert ez olyan relatív. Van, akinek 1 óra késő, van aki két napig válaszol, úgyis mindenki a saját mércéjével mér. Nekem sokat segít, ha nem "elnézést"-tel kezdek mindent- persze amit tényleg megbánok, azért tudok bocsánatot kérni, de akkor az tényleg igazi.
És akkor a harmadik,egyben utolsó szösszenet, a persze. Engem kiver a víz a perszéktől. Ha valamiben bizonytalan vagyok és megkérdezem, és ez a válasz, akkor és abból kiérzem azt is, hogy "hát egyértelmű, Te nem tudtad?" "Milyen hülye kérdés, hiszen persze." Nekem sokkal többet segítene egy "igen" a persze helyett, de dolgozom azon, hogy a persze mögé se lássak dolgokat. Attól még kerülöm :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése