Mi van mosoly mögött?

Szép volt a Karácsony, az ágyból családozással és fáradékonysággal együtt. Unokahúgom fürdés közben édesen kifejtette, hogy zenélősre vágyott, pont ilyenre és pont ilyen legóra. És csípőből visszakérdezett, hogy nekem mi volt a legeslegjobb a Karácsonyban (a gyerekek kérdései sokszor egy coachingon is megállnák a helyüket- elbűvölő). Szeretem a Karácsony elmúlását is. Amikor visszatérek a saját életembe, feltöltve és most még ráadásul újra teljesen egészségesen, újra lehet coacholni és blogolni.
Hogyan bánunk az arcunkkal? Mikor mosolygunk és mikor nem? Vagy elkezdett mindenki mindig mosolyogni? Vannak olyanok, akik tényleg mindig mosolyognak. Először ez nagyon megtisztelő, de aztán, amikor éppen leírja a helyzetet, amelyben van és amit szeretne megoldani, és közben is mosolyog, akkor már annyira más az a mosoly. Ami addig szép volt és kedves, azzal hirtelen nem tudunk mit kezdeni, mert nem őszinte. Pedig a mosoly maga ugyanaz, ugyanazok az izmok mozognak ugyanúgy.
Sokszor én is mosolygok, néha akkor is, amikor éppen nincs rá okom, sőt, mást kellene kezdeni az arcizmaimmal. Erre szépen fel is szokta hívni a szervezetem a figyelmemet...
Hagyjuk meg a mosoly értékét, ne engedjük, hogy elszálljon a varázsa. Mosolyogjunk továbbra is, ajándékozzunk meg akár idegeneket is a mosolyunkkal, de a szeretteinktől se sajnáljuk! Csak egyet tegyünk meg a mosoly tiszteletére, ne mosolyogjunk, amikor éppen sírni lenne kedvünk, haragszunk, felbosszantottak vagy felbosszantottuk magunkat! Engedjük meg magunknak azt az emberi jogot, hogy ilyenkor egyszerűen nem mosolygunk. Így amikor újra mosolygunk, akkor az megint az őszinte, kedves, szép mosolyunk lesz :-)

Karácsony - kicsit másképp

A kedvenc ünnepem, mindig az volt. Tele van titokkal, varázslattal, csodával. Hiszen honnan tudhatnák Anyuék, hogy korcsolyára vágyom? Ez csak csoda lehet! Most is úgy érzem, hogy az ajándékvásárlási őrület és bevásárlások miatti dugók mögött ott van az Ünnep igazi értelme. A héten sokszor találkoztam olyan véleménnyel, hogy valaki utálja a Karácsonyt! Felháborodásomat magamba fojtottam, de most szeretném leírni. Mindenkinek lenne oka utálni a Karácsonyt, mert valaki hiányzik a fa mellől, tavaly nem így képzelte, ilyenkor érzik sokan magányosnak magukat. És mégsem tehetjük meg, hogy ezért megutáljuk ezt az Ünnepet. Nem tudnám magamnak megbocsátani, ha elfelejteném, hogy szüleink mit meg nem tettek ilyenkor is értünk, később pedig milyen boldogan vettünk mi is nekik ajándékot, amikor már megtehettük. Milyen jó ilyenkor hóban-fagyban elindulni haza:-) félretéve minden mást, mert várnak és mert én is örülök a találkozásnak. Milyen jó szenteste Nővérkém csillogó szemű gyerekeivel együtt örülni, akik még elhiszik, hogy amíg ők aludtak, járt a Jézuska, és megajándékozta őket egy csodálatosan feldíszített fával és játékokkal.
Sajnos úgy néz ki, ezt nem fogom látni az idén. Néhány napja lebetegedtem, és az ágyat nyomom. Nem sütöttem sütit, amit pedig már sok-sok éve ki nem hagynék. Még karácsonyfát sem vettem, mert mindig az utolsó napokra hagyom... És mégis szeretem a Karácsonyt, akkor is, ha most kicsit más lesz!
Minden kedves Olvasómnak nagyon boldog Karácsonyt kívánok!

Elengedés

Az elengedés tényleg nem egyszerű téma. Ösztönösen kapaszkodunk. Biztonságot ad, mert jó valahová, valakihez tartozni, mert az elengedés sokszor félelmetes... Nagyon megdöbbentő volt számomra az, amikor elkezdtem wakeboardozni tanulni, ugyanis a kezdeti indulási nehézségek után azt volt a legnehezebb számomra, hogy megtanuljam, hogy elengedjem a kötelet akkor, amikor már a deszka régen leoldott a lábamról. Igazából mint egy kishal csak lógtam ilyenkor tehetetlenül a kötélen, és ez egyáltalán nem volt biztonságos. Mégis kapaszkodtam a kötélbe, mert úgy éreztem, ez ad biztonságot...
Ha kapaszkodom olyan helyzetekbe, érzésekbe, amikbe már nem kellene, mert jobb őket elengedni, sokszor eszembe jut ez az élmény...

Szorongás

Régebben én is folyamatosan szorongtam, azaz előre féltem olyan dolgoktól, amelyek bekövetkezhetnének. Sokszor azt sem tudtam, mitől is félek igazából, vagy igazából mindentől féltem? Ilyenkor mindenben csak a rosszat láttam, amik alátámasztották a félelmeimet, így a szorongásom önmagát táplálta.  Hosszú volt a folyamat, amíg erre rájöttem. Helyettem gyönyörűen megfogalmazták, mit éreztem ekkor, "Meguntam félni, Kockacukor"- Kiscsillag.
Mi adott erőt ahhoz, hogy félretegyem a szorongást? Az apróbb sikerek, az, hogy milyen más volt akkor, amikor nem féltem. Akkor sokkal szebb volt a világ, szebbek a színek. Akkor elkezdtem a szépre, jóra figyelni, és egyre több pozitív dolog történt meg velem, vagy lehet, hogy ugyanannyi, de én végre figyeltem rájuk. Coachként aztán megismertem az "átkeretezés" módszerét, ami azt jelenti, hogy megnézünk egy velünk történt esetet más szemszögből, mondjuk pozitívan. Megnézzük, hogy ez miért történt velünk, mit mutatott meg, mit nyerhetünk belőle. Mennyire nagy különbség van aközött, hogy egy pozitív beállítottsággal szemléljük az életünket vagy negatívan! Használjunk szimbólumokat, legyen mondjuk egy képzeletbeli szemüvegünk, amit ha képzeletben felveszünk, akkor csak a jóra koncentrálhatunk... egy idő után rajtunk marad a szemüveg, illetve szemüveg nélkül is így látunk majd :-)
Végül egy kedves történet, amit mai egyik ügyfelem fogalmazott meg helyettem: éppen mécsest gyújtottam egy sólámpába, amikor ő elmesélte, hogy az övé megolvadt és kilyukadt. Én meghallgattam, meggyújtottam a mécsest és beletettem a mécsestartóba. Eszembe nem jutott megijedni, aggódni. Hiszen történnek rossz dolgok, de ha nem tudok rájuk hatni, akkor inkább félreteszem őket, és legfeljebb ha baj van, beáldozom a teámat tűzoltásra... Ezt a szorongó énem máshogy látta volna, de örülök, hogy már nincs velem!

Címkék - ki mire használja?

Ez most nem coaching téma, illetve pontosabban: ez most "öncoaching" téma :-)
Péntek esti kimozdulás a lányokkal. Szeretem ezt, amikor elmeséljük, kivel, mi történt a héten, összefuthatunk rég nem látott ismerősökkel, illetve újakat szerezhetünk. Azaz ismerkedünk... én tegnap magammal is jobban összeismerkedtem. Megtudtam, mire is használom a címkémet.
Címke alatt azt értem, amivel saját magunkat definiáljuk, amikor azt szeretnénk, hogy valaki gyorsan megtudja rólunk a lényeget, például: tanár vagyok, szingli vagyok, kétgyerekes anyuka vagyok, elváltam, menyasszony vagyok, stb. Nekem is van egy címkém, amit néhány hónapig nem is használtam, eszembe sem jutott volna, azt hiszem, mert még nem voltam elég erős ahhoz, hogy foglalkozzak a témával. Most néhány hete komolyan dolgozom rajta, és azóta (számomra is meglepő módon), sokaknak mesélek a témáról, és ha valakinek bemutatkozom, akkor ezzel címkézem magam... Ez persze jó is, de egy idő után meg nem is... Én például arra használom már leginkább a címkémet, hogy szépen elbújjak mögé. Hogy ezt tudjam elővenni, amikor nem akarom magam feltárni, nem akarok magamról elárulni valamit. Akkor könnyebb elbújni a címke mögé. Csak az a bökkenő a dologban, hogy a címke oda-vissza hat. Magáévá tesz, beárnyékol, bekorlátoz. Nem akarok többé elbújni mögé, mert ezek apróságok, részletek, állapotok, amiknek túl sok erőt adunk azzal, hogy magunkat megcímkézzük vele. Ideje kilépnem a címkém mögül a fényre :-)

Hol erednek a gondok

A gond forrását kerestük ma. Általában hajlamosak vagyunk mindig másban keresni. Nem pedig ott, ahonnan kiindul.

Érdekesen indult a mai napom, és ennek az esti coaching volt a méltó befejezése. Ma többször tartott az élet tükröt elém abban, hogy elfogadónak gondolom magam, de amikor szemben áll velem egy helyzet, egy személy, akit én azt hittem, hogy elfogadok- akkor mégiscsak nehéz vele mit kezdeni... Úgyhogy végül inkább elfogadtam azt, hogy ebben sokat kell fejlődnöm, és gyakoroltam azt a sokszor bevált módszert, hogy kiemeljem a pozitívumokat, és amin nem tudok változtatni, azt ne helyezzem a középpontba. A pozitívumok majd úgyis kiszorítják a szélére, így működnek :-)

Aztán eljött az egyik ügyfelem, akivel fontos dolgokra jöttünk rá. Ő nem tudom, hogy látja-e ezeket, de nekem nagy dolgot tanított. Ahhoz, hogy valakit szeretni tudjunk, nagyon fontos, hogy mi róla a véleményünk. Ha haragszunk, ha nem tiszteljük, ha nem tartjuk okosnak, érettnek, akkor nem fog működni a kapcsolatunk. Akkor feszültség lesz, csalódás és probléma. Nehéz ez, de sokszor először saját magunkban kell rendet raknunk ahhoz, hogy másokkal jól kijöjjünk. Hogy felhőtlenül csak úgy együtt lehessünk. Feszültség nélkül. Remélem, neki is segített ez a beszélgetés, én mindenesetre nagyon hálás vagyok neki a mai tanulságért!