Szép volt a Karácsony, az ágyból családozással és fáradékonysággal együtt. Unokahúgom fürdés közben édesen kifejtette, hogy zenélősre vágyott, pont ilyenre és pont ilyen legóra. És csípőből visszakérdezett, hogy nekem mi volt a legeslegjobb a Karácsonyban (a gyerekek kérdései sokszor egy coachingon is megállnák a helyüket- elbűvölő). Szeretem a Karácsony elmúlását is. Amikor visszatérek a saját életembe, feltöltve és most még ráadásul újra teljesen egészségesen, újra lehet coacholni és blogolni.
Hogyan bánunk az arcunkkal? Mikor mosolygunk és mikor nem? Vagy elkezdett mindenki mindig mosolyogni? Vannak olyanok, akik tényleg mindig mosolyognak. Először ez nagyon megtisztelő, de aztán, amikor éppen leírja a helyzetet, amelyben van és amit szeretne megoldani, és közben is mosolyog, akkor már annyira más az a mosoly. Ami addig szép volt és kedves, azzal hirtelen nem tudunk mit kezdeni, mert nem őszinte. Pedig a mosoly maga ugyanaz, ugyanazok az izmok mozognak ugyanúgy.
Sokszor én is mosolygok, néha akkor is, amikor éppen nincs rá okom, sőt, mást kellene kezdeni az arcizmaimmal. Erre szépen fel is szokta hívni a szervezetem a figyelmemet...
Hagyjuk meg a mosoly értékét, ne engedjük, hogy elszálljon a varázsa. Mosolyogjunk továbbra is, ajándékozzunk meg akár idegeneket is a mosolyunkkal, de a szeretteinktől se sajnáljuk! Csak egyet tegyünk meg a mosoly tiszteletére, ne mosolyogjunk, amikor éppen sírni lenne kedvünk, haragszunk, felbosszantottak vagy felbosszantottuk magunkat! Engedjük meg magunknak azt az emberi jogot, hogy ilyenkor egyszerűen nem mosolygunk. Így amikor újra mosolygunk, akkor az megint az őszinte, kedves, szép mosolyunk lesz :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése