Bár már van egy segítség témájú bejegyzésem, de még van bennem a témáról :-) Csak most nem arról szeretnék írni, amikor én adok segítséget, hanem amikor kérek. Volt időszak, amikor nem ment. A gyengeség jelének tartottam, kudarcnak, hogy én nem tudom megoldani. Ekkor szerencsére volt néhány társam, akik "csak úgy" jöttek, és segítettek, hogy ne kelljen kérnem.
Ma már máshogy látom. Biztosan meg tudnám én is oldani, de amint jön valaki, akinek könnyebb, akkor segítsen. Sőt, olyan is van, hogy én hívok, kérek segítséget. Ma például nem tudtam kiparkolni. Úgy rám állt egy kocsi, és annyira szűk volt a hely, és én meg jól megijedtem a kihívástól. De szerencsére (vagy azért, mert akartam, hogy valaki segítsen), jött egy segítség. Kedvesen elmagyarázta, hogy mit kéne tennem, de látva, hogy én ezt elméletben tökéletesen tudom, de már kétségbeestem, felajánlotta, hogy kiparkol helyettem. És az egészben az volt a csodálatos, hogy nem azt éreztette velem, hogy én milyen béna vagyok, bezzeg ő elsőre megcsinálja... Nem, elmesélte, hogy ő is utálja ezeket az oszlopokat és a terepjáró is messzebb is állhatott volna. És igen, ez a tökéletes segítség, nem megalázni a másikat, nem szidni, hogy ő nem tudja, csak kedvesen megtenni helyette.Vagy segíteni, hogy ő megtegye, de ez ma nálam nem ment :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése