Olyan sok minden történt mostanában. Minden nap írhattam volna, de időm sem volt. Pedig nagyon tanulságos események történtek, amik igazából jellemzően nagyon érzékenyen érintettek. Amikor egy autós versenyen úgy érzed, hogy mindent meg kell tenned, hogy navigátorként teljesíts, de mégis eltévedtek. Amikor látod, hogy a másik csalódott, és az egészet a te kudarcodnak fogod fel. Mert igen, ha ügyesebb vagyok, ha nem vagyok annyira határozott vagy máskor határozottabb vagyok, akkor nem alakul úgy, ahogy. De aztán a legszebb az egészben, amikor már a következő etapnál siettünk az ebéddel, hogy időben rajtolhassunk, mert nem adjuk fel. A másikért és magunkért sem. Mert nehogy már. És amikor célba érve jön az őszinte öröm és összeborulás, mert akármi történt is, vagy pont azért, amiken keresztül mentünk- megvan a szeretet. Ami nem függ attól, hogy ki hol hibázott. Csak van, és kész.
Az autós verseny miatt nem tudtam vasárnap hazamenni Anyuhoz. Pedig jó néhány éve meglepetésszerűen hazamegyek Anyák napjára. Persze ő mindig meglepődik, de valahol tudom, hogy tudja, hogy úgyis előkerülök. De most hétfő volt náluk Anyák napja. Annyira jól esett, hogy nem haragudott. Hogy örült a vasárnap hajnali sms-emnek, meg annak, hogy utána telefonon is köszöntöttem. Nem azért szeret, mert hazamegyek Anyák napjára, ez a szeretet sokkal több annál. És persze azt is rögtön tudta, amikor hétfő reggel elindulva hívtam, hogy hozzá tartok. Az Anyukák ilyenek, éreznek, nagyon. Hazaállíthatok bármikor, bármilyen virággal, örül :-) De ami a legnagyobb felismerés volt, hogy nem csak engem szeret. A férjét is, az Apukámat, akivel pedig nagyon sok problémája volt. De amikor Apu éppen csavart keresett a spinning cipőmhöz a stopplihoz (azóta nem szereztem), és talált egy kulcstartót, ami egy szív volt, benne egy hozzá illő kulcs. A szív külön kulcstartó, a kulcs külön, de együtt egyek. Nekik először nem esett le, mire bukkantak. De aztán összeraktam, én, a gyerekük. És tudjátok, mi volt a reakció? Apukám kezébe vette a szívet, hogy az az övé lesz, és a kulcsot Anyunak adta. Én meg megdöbbenve ültem, nálunk nem szoktak ilyen szerelmi jelenetek lenni. Annyira rendben van ez így, nyugdíjas korukban felvállalják. És addig is szerették egymást, de csak mostanra tanulták meg kifejezni. Annyira rendben van a világ és annyira örülök, hogy ezeket láthatom :-) Mert a szeretet tényleg mindenhol ott van, csak észre kell vennünk. A mellettünk álló telefonján, amikor hívja a férje és Szerelmem felirat jelenik meg, a gyerekek integetésében, akik ugrálnak, amikor dudálunk a gyönyörű oldtimerből, amikor mellettük haladunk el. Csak nyújts ki a kezed, és valaki szeretetteljesen megfogja :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése